Kicsi a bors, de erős – a harlekin tacskó

2025. február 07.

A kutyák testméretét illetően két táborra lehet osztani a gazdikat: az egyik szerint, ami egy németjuhásznál kisebb, az nem is igazi kutya, csak valami padlócirkáló, míg a másik csoport szerint a kistestű ebek maguk a cukiság megtestesítői.

Ez utóbbiak pedig biztosan odáig lesznek majd mai cikkünk főszereplőjéért, a harlekin tacskóért is. 

Bájos külső, konok buksi

A tacsikról az a hír járja, hogy mivel kicsik és aranyosak, ezért könnyen kezelhetőek is. Ám ki kell ábrándítanunk: ez csak egy városi legenda, aminek valójában épp az ellenkezője igaz – a tacskók igazi kis ördögök tudnak lenni, és a méretük ellenére meglepően nehéz nevelni őket. 

Ha eddig abban a hitben voltál, hogy könnyedén lekenyerezheted bundás pajtidat a kedvenc, a Petgurutól vásárolt Julius K9 eledelével, akkor ideje eloszlatni a rózsaszín felhőket – nem lesz ennyire egyszerű dolgod.

A tacskók ugyanis roppant intelligensek, eme tulajdonságuk pedig a nehezebben kezelhető fajták közé sorolja őket. Ugyanis nemcsak tudnak, hanem szoktak is gondolkodni, így bizony megkérdőjelezik a gazdi parancsait, ha pedig unatkoznak, igazán kreatív módokon tudják elfoglalni magukat, többnyire valami rosszasággal. 

Érdemes röviden szót ejteni elbűvölő külsejükről is: a hagyományos, fekete cserszínű bundától eltérően a harlekin tacskóknak van egy alapszíne, amin foltok találhatóak. Az alapszín lehet fehér, barna, fekete vagy kékes, és ezen jelennek meg különféle árnyalatú foltok. 

A fehér változat bár elég ritka és nagyon különleges, de itt nagyon körültekintőnek kell lenni, hogy megbízható tenyésztőtől vásároljuk, mert egészségügyi problémáik lehetnek. 

Türelem jó kutyát terem

Az eddigiekkel természetesen nem az volt a célunk, hogy elriasszunk a tacskóktól, hiszen minden csibészségük ellenére imádnivaló kutyusok. Azok az apró, fürge lábak, a nagy lógó fülek, a gyönyörű kis gombszemek… nem csoda, ha téged is elvarázsolnak. 

És megnyugtatunk, ha van már némi tapasztalatod kutyatartás terén, emellett türelmes és kitartó emberként jellemzed magad, akkor nem fog ki rajtad egy ilyen ravasz apróság. 

A mérete ellenére ő egy igazi kis energiabomba, nem mellesleg igen erős a vadászösztöne, hisz ne feledd, hogy eredetileg kotorékebnek tenyésztették ki. Vagyis a sok közös játék és móka garantált! Ha pedig kellőképp lefárasztod, akkor a távollétedben sem fog rongálni, hanem bevackolja magát a kanapéra vagy az ágyikójába, és békésen szundikál majd. 

És igen, itt érdemes kitérni valamire: ezt a fajtát nem ajánlott csak kint tartani, hiszen pici termete és rövid bundája miatt fázós, emellett ragaszkodó is, szóval szeretne minél többet a gazdája közelében lenni. 

Lakásban is tartható, viszont ekkor fontos, hogy a séták során kimozoghassa magát. Azt pedig már csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy ugye te is összeszeded ilyenkor kedvenced után a “szeretetcsomagokat?” Az otthagyott kutyaürülék ugyanis nemcsak bosszantó, hanem a környezetre is káros.

Hogyan érdemes etetni?

A harlekin tacsik többsége egyáltalán nem a válogatósságáról ismert, sőt – inkább kifejezetten falánk. Emiatt az elhízás veszélye komolyan fennáll, így jó gazdiként ügyelned kell arra, hogy megfelelően válaszd ki és adagold az eleséget. 

A legjobb választás egy minőségi szárazeledel, például a korábban említett Julius K9, ami ráadásul magyar gyártmány. Ha ezt a márkát választod, azzal nemcsak a hazai gazdaságot támogatod, hanem a környezetnek is jót teszel, hiszen nem egy messziről hozott import terméket vásárolsz.

Ajánló

Blockchain előadói jogdíjakért

Az internet felemelkedése radikálisan megváltoztatta a módszereket, amelyeken keresztül az alkotók megosztják és profitálnak munkáiból, miközben...

bővebben